A fogvatartottakat foglalkoztató mezőgazdasági kft.-kben szántóföldi növénytermesztés, gabonatermesztés, gyümölcs, valamint zöldségtermesztés, állattenyésztés folyik, valamint tej- és hústermelés is zajlik.
Nemcsak a fogvatartottak töltik benn a börtönben az év végi ünnepeket; de a bv. szervezet munkatársai is szolgálatot látnak el az intézetekben. A felügyelők emberséggel, de határozottsággal biztosítják a börtönök rendjét.
Immár ötödik alkalommal, 2017. december 22-én rendezték meg a Fővárosi Bv. Intézet Színháztermében azt a rendhagyónak mondható szentmisét, amelyet az intézetben dolgozóknak és a fogvatartottnak celebrált Erdő Péter bíboros, prímás. Emellett pedig átadták a bv. szervezet gazdasági társaságai, illetve a kollégák által összegyűjtött közel egy tonnányi adományát is a Magyar Vöröskeresztnek.
További 120 férőhellyel bővült a Váci Fegyház és Börtöni befogadóképessége köszönhetően annak, hogy szakképzett rabok újították fel a börtön egyik használaton kívüli épületszárnyát.
A bv. munkatársainak hatékony ellenőrzési tevékenységének köszönhetően javult a felderítés: a tavalyi 1459 illegális mobiltelefonnal szemben idén már 1680 ilyen készüléket találtak a büntetés-végrehajtási intézetekben a vizsgálatot végző szakemberek.
2017. november 29-én a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán tartották meg a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács utolsó negyedéves ülését, amelyen kiemelt vendégként vett részt a Belügyminisztérium Közigazgatási Államtitkára, Dr. Felkai László.
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, november 16-án „Emberközpontú tudomány” címmel tartották meg a Magyar Tudományos Akadémián azt a konferenciát, melyet a Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának Büntetés-végrehajtási Jogi Albizottsága, a Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsa, a Magyar Börtönügyi Társaság és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Stratégiai, Elemzési és Tervezési Főosztály szervezett.
"Mozgás és egészség" címmel, immár 5. alkalommal rendezett Egészségnapot az Egészségügyi Főosztály a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán.
Egész évben takarítják a rabok a temetőket: önkéntes alapon, díjazás nélküli jóvátételi programok keretében évente több százan, több ezer munkaórát dolgoznak országszerte, hogy a hozzátartozók és a kegyeletüket leróni vágyók méltó körülmények között emlékezhessenek meg szeretteikről. De az elítéltek nem feledkeznek meg a több évtizeddel ezelőtti sorstársaikról sem, hiszen a rég nem használt rabtemetőket is rendben és tisztán tartják.
2017. október 27-én dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka tárgyjutalomban részesítette a Szegedi Rendőrkapitányság három munkatársát, akik a 2017. szeptember 14-én a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai objektumából, külső munkavégzés közben engedély nélkül távozó elítéltet elfogták.
Október 24-27. között Magyarországra látogatott a Cseh Köztársaság büntetés-végrehajtási szervezetének egészségügyi szakmai delegációja. A küldöttség élén Jaroslav Žižka, a Cseh Büntetés-végrehajtási Szervezet Országos Parancsnokságának főosztályvezetője állt.