A Balassagyarmati Fegyház és Börtön elítéltjei a 2018-as évben 146 ezer pár lábbelit, 42 ezer pár munkavédelmi kesztyűt és 69 ezer darab bőrterméket készített az Ipoly Cipőgyár Kft. üzemcsarnokában.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
Angolai felső-ezetői delegáció tett látogatást a Budapesti Fegyház és Börtönben.
Május 17-19. között ismét börtöntúrára hívják a SopronFest látogatóit. A három nap alatt több mint százan érkezhetnek majd Sopronkőhidára, hogy bepillantsanak a fegyház falai mögé.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Miskolci Rendvédelmi Technikum között együttműködési megállapodás jött létre már évekkel ezelőtt. Ennek keretein belül az intézetünkben elhelyezett fogvatartottak újították fel a Miskolci Rendvédelmi Technikum egyik lakó- és oktató épületét.
Május 12-én ünneplik világszerte az ápolók nemzetközi napját, annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, a modern ápolóképzés megalapítója. Ő volt, aki megfogalmazta: "az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az eset iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt".
Virágba borult a gyulai intézet udvara a napokban. A kertészeti szakkör tagjai ültettek el a virágokat, melyeket a Gyulai Önkormányzat ajánlott fel az intézetnek.
A gyulai büntetés-végrehajtási intézet a tavalyi évhez hasonlóan idén is meghívást kapott a Békéscsabai Szent Györgyi Albert Technikum és Kollégium Pályaorientációs Napjára. A rendezvényen az iskola tanulói betekintést nyerhettek a börtönőrök munkájába, és megismerhették a büntetés-végrehajtási intézet működését.
Nagy érdeklődéssel fogadta a nagyközönség május 5-én a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársainak bemutatóját a büntetés-végrehajtásban dolgozók munkájáról. A rendezvényen való részvétel hozzájárult a börtönőrök hivatásának népszerűsítéséhez, és felkeltette a lakosság érdeklődését a hivatás iránt.
Megszépült a pihenőtelek: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet egy kisebb csoportja lelkesen és vidám hangulatban töltötte a hétvégét.
Kormányablakbusz volt az idén először, május 2-án a Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben ügyintézésre, ahol hét fogvatartott részére készült személyigazolvány és kettőnek lakcímkártya.
Anyák napja alkalmából május 5-én misét tartott Gál József, az intézet börtönlelkésze a fogvatartottak részére. A misén számos éneket és verset adtak elő a bentlakók.